Memory is a complicated thing, a relative to truth, but not it's twin.
Barbara Kingsolver
A memória egy komplikált dolog, az igazság rokona, de nem az ikertestvére.
Barbara Kingsolver
Mit is akartam? Éppen itt volt a nyelvem hegyén, de elfelejtettem. Emlékszel arra a tengerparti bulira, amikor……..? Hú, nagyon rossz érzés volt ott állni egyedül és……! Úgy tűnik, hogy egyik emlékünktől szökellünk a másikig, a mai nap a holnap tegnapja, egy röpke emléklenyomattá zsugorodik. Az emlékek lehetnek kellemesek, kellemetlenek, sőt traumatikusak. Arra a kérdésre, hogy lenne-e valami az életedben, amiről legszívesebben megfeledkeznél, a legtöbb ember igennel válaszolna. A kutatók természetesen az emlékezőképességüket is alapos vizsgálatnak vették alá. Lássuk akkor a tényeket.
A memória gyermekkorban kezd kifejlődni. A múlt felidézésére nem vagyunk azonnal képesek. A felnőttek általában nem képesek felidézni azokat az eseményeket, amelyek 5 éves koruk előtt történtek. Az eredmények azt mutatják, hogy az én tudatra van szükség ahhoz, hogy elkezdjük az önéletrajzi eseményeket elraktározni. Ez egészen más, mint az a memória, ami a tanulást vagy egyéb tudást segíti. Öt éves korunkra kifejlődik a jövő elképzelésének a képessége. Időutazókká válunk, a mentális időutazás 9 éves korunkra tökéletessé fejlődik. Lehetővé teszi ezáltal az én tudat időbeli folyamatosságát, ebben rejlik a kreativitásunk és a tervezés képessége is.
Az agyban a limbikus rendszerben található hippocampus felelős nagyrészt az emlékek tárolásáért, ide futnak be az információk az élményeinkről. Azoknál az embereknél, akik amnéziában szenvednek, a neurológusok azt állapították meg, hogy nem csak a múltat nem képesek felidézni, hanem a jövőbeli eseményeket sem. Mindkét folyamatnál ugyanis az agyi aktivitási minták hasonlóak voltak, vagyis az agyunk ugyanazon részeit használjuk a múlt felidézésére, mint a jövő elképzelésére. A jövőt ugyanis a múlt töredékeiből állítjuk össze. Agyunk a tapasztalataink során változik.
Emlékezőképességünk is fejlődik, 25 éves korunkra éri el teljes kapacitását, másodpercenként 25 bájtnál is több információt képes tárolni, ez messze meghaladja a számítógépek teljesítményét. Agyunk 10 trillió bájtnyi információ tárolására is képes. Csak az agykéreg legalább 10 billió sejtből áll, 1 köbmilliméternyi részletében több a kapcsolódás, mint a Tejútban a csillag. Ennek extrém példája a fotografikus memória, azok az emberek, akik ilyen emlékezőképességgel bírnak, szinte minden beérkező információt képesek eltárolni.
A külvilágból 5 érzékszervünkön keresztül jutnak el hozzánk az információk, érzékszerveink közül a szem különösen fontos szerepet játszik ebben. Szemünk együttes látószöge eléri a 200 fokot. Szemünk és agyunk 2.300.000 színárnyalat megkülönböztetésére képes. A szemből másodpercenként 72 gigabájt információ jut el az agyba. Ezért fontos, hogy agyunkat kikapcsoljuk néha és tudatunkat lecsendesítsük!
Az emlékezetünkben tárolt információk nem törölhetők kedvünk szerint, bármennyire is szeretnénk ezt néha. A megtapasztalás a fejlődésünk lényeges eleme. Az emlékek feldolgozása segít a problémák megoldásában is. Az emlékekhez kapcsolódó érzelmek elhalványulnak idővel. Erre szoktuk azt a triviális mondatot használni, hogy az idő minden sebet begyógyít. Az emlékeket az agysejtek közötti kapcsolatok őrzik, hogy hogyan, erre még nincs válasz. Ha egy emlék kialakul, az nem marad úgy örökre, ha felidézünk egy emléket az képlékeny lesz, alakítható.
Hogy miért kopik a memóriánk a korral? Agyunk térfogata és súly évtizedenként 2%-al csökken. Negyven éves kor felett tízezer agysejtünk pusztul el naponta. Mégis az emberek jól elboldogulnak ennek ellenére. Nagyszüleink is képesek visszaemlékezni évtizedekkel ezelőtt megtörtént eseményekre.
Az agy külön kezeli a különböző memóriatípusokat, másképpen is tárolja őket. Sőt, agyunk képes újraírni az áramköreit, ezért veheti át egy sérült rész funkcióját egy másik. Itt egy példával élnék. Clive, angol úriember az amnézia legrosszabb formáját tapasztalta meg egy vírusos agyvelőgyulladás következtében. Fél percnél tovább nem képes emlékezni semmire. Betegsége előtt zongoraművész, zeneszerző és karmester volt. Minden elfelejtett önmagáról, a családjáról, az elhangzott mondatokat, ha visszakérdezték tőle fél perc múlva, már elfelejtette, viszont mind a mai napig hibátlanul és kotta nélkül zongorázik! Agyának az a része, amely ezt a tudást tárolta sértetlen maradt. Cliveban a betegsége iszonyú dühöt váltott ki, ez az érzelmi állapot kényszeressé tette, leírt mindent, ami vele történt, oda ahová érte. Görcsösen szeretett volna emlékezni. Eltelt 15 év, a düh elpárolgott, 23 évig naponta naplót írt, megszűnt a kényszeres vágy, hogy mindent lejegyezzen. A tudósok és Clive felesége máshogy magyarázzák az események ezen fordulatát. Feleség a hit és az ima erejének tudja be a változást.
A tudomány álláspontja szerint identitásunk az emlékeinken alapul, agyunk meglepő regenerációra képes. Cliveról a felesége azt mondta széles mosollyal az arcán, hogy annak ellenére, hogy nem emlékszik semmire, mégis megmaradt a régi, színtiszta Clivenak! Én a feleség pártján állok. Nagyon szépen fogalmazta meg a lényeget, megmaradt SZÍNTISZTA önmagának. Az ember esszenciáját nem módosítják az emlékek. Paradox módon pont a színtiszta önvalónkra nem tudjuk felidézni vagy eszünkbe sem jut……
Mi a helyzet a zsenik és az élsportolók agyműködésével? A zsenik agya adott pillanatban egyetlen dologra összpontosít. A kimagasló sportteljesítmények is nagyrészt fejben dőlnek el. Sportolóknál ezt a tökéletes összpontosítást úgy nevezik, hogy „zónában van”. Az agy ilyenkor különleges állapotban van, elnyomja és figyelmen kívül hagyja a lényegtelen ingereket. Az elme és a test teljes összhangba kerül. Itt éri el legteljesebb irányítást az elme a test felett. A sportban döntő elem a gyorsaság, a mozdulatok elsajátításáért a homloklebeny felelős, a gyakorlás haszna a kisagyban jelentkezik, melynek legfontosabb feladata a mozgáskoordináció. A kifinomult mozdulatokhoz szükséges villámgyors ingerület feldolgozás a kisagyban történik, itt van a helye a procedurális memóriának. Ezt izommemóriának is nevezhetjük, 10 000 óra gyakorlással lehet tökélyre fejleszteni egy mozdulatot. Erre épülnek a sportolók vizualizációs gyakorlatai.
A „zónában lenni” tulajdonképpen a jelenlétet fogalmazza meg. Az illető ott van, a jelen pillanatban, nem foglalkoztatja sem a múlt, sem a jövő. Nem zavarják meg olyan gondolatok, hogy mi történik, ha nem sikerül, sem az, hogy voltam már ilyen helyzetben és rontottam. Elméje teljes harmóniában. Ebben az állapotban nem létezik hibás döntés. Ez elérhető mindenki számára, akkor is, ha nem zseni vagy élvonalbeli sportoló. Csak GYAKOROLÁS kérdése. Mint már említettem, az elmét is edzeni kell.
